Ezek a szavak hangzanak el - immár évrõl évre - minden õsszel helységünk fõterén, a régi hagyományokat felújító, egész településre megmozgató szüreti felvonuláson.

Nem véletlenül került Monor címerébe 1948-ban a hatalmas leveles, fürtös szõlõtõ, és találhatók a jelenlegiben a halmok fölött pompázó, aranyozott, indás szõlõlevelek, és hasonló motívumokkal találkozhatunk Bénye címerében is.

A XV. század közepétõl az egri káptalan tulajdonába került dombokon nagy ütemben kezdõdött meg a szilfák irtása és a szõlõtelepítés. Azok a tövek olyan mély gyökeret eresztettek és olyan példát mutattak, hogy - a földesúri dézsma ellenére - egyre nagyobb területet foglaltak el.

A XVI. században Monor - Bénye - Gomba vidékén az egyre növekvõ mértékû must vagy hordóadó is mutatta a szõlõmûvelés terjedését. Az ebbõl az idõbõl elõkerült szõlõmetszõ kacorkés lelet is ezt igazolja. Ez az eszköz a vincelléreinknél a metszõolló elterjedéséig volt használatban. A két szín alatti úrvacsora vételéhez már monori bort használtak. Monort feldúlta a török, pusztították a császári hadak, de a visszatelepülõk mindig újra a szõlõkaróba kapaszkodva áltak talpra.

A XVIII. század közepétõl magszaporodtak a löszbe vájt nádfedeles, zsúptetõs pincék és megélénkült az ottani élet, kialakul a monori pincefalu. A hóban is kitaposott ösvények kezdtek vezetni a pincékhez, jelezvén, hogy az ottani jó bor megér egy téli sétát. Borfogadásos farsangi kakasviadalokkal, a szüretre idõzített elsõ birkavágással, a szõlõvenyige hamuja közt tartósított füstölt hússal alakultak ki az itteni szertartások.
300 éve már 106 monori család közül 90 rendelkezett 4-5 hektó bort adó szõlõvel. 100 éve a Cserhát itteni lankáinak egyharmada - majd 400 kataszteri hold - volt a monori gazdák szõlõterülete, de birtokoltak szõlõterületet a Haleszban, Vasadon és például az Üllõ meletti Löbön is.

Már akkor a nótárius, a fõbíró és a földesúr tiszttartója minõsítették a bort, nem engedvén rossz minõségût mérni a Fõ utca kocsmájában. A bognár borszállító kocsikat készített, a felesleget már Pestre szállították.

Ma 964 borospince található a monori pincefaluban, átlag 10-15 (de néhol 100-200) hektóliter borral és ma már a pesti polgárok zarándokolnak ide. A század elején például - többek között - a híres adomázó Göre Gábor, napjainkban pedig országunk legnevesebb személyiségei és a külföldiek is.

Páratlan pincefalunkban - az évenkénti rendszeres borversenyeknek köszönhetõen - egyre jobb minõségû kékfrankos, zweigelt, rajnai rizling és egyéb bor csordul a mind büszkébben megnyitott csapokból.

Valamikor "gyüttment"-nek titulálta a népnyelv az itteni szõlõtlen lakost. Igazán tõzsgyökeres monorinak ma is az vallja magát, aki saját borával kínálhatja meg az idelátogató vendéget.

A szõlõhegyet védõ Szent Orbán szoborhoz minden tavasszal kivándorolnak a gazdák, de a termést rajta kívül ma már a Hegyközség és a mezõõr is óvja vigyázza. "A Strázsa Monornak a legnagyobb büszkesége, Tájékának legeslegszebbik éke" - írja a költõ.

A Strázsa-hegy arról kapta a nevét, hogy a török támadások idején az ide állított strázsák oltalmazták a lakosok nyugalmát. Veszély esetén pedig az itteni pincék rejtették - monden idõben - a védteleneket.

A Monor Környéki Strázsa Borrend is így szeretne õrködni, strázsálni e táj borainak minõségén és még jobbá tételén, hogy bárki megkóstolja e vidék italát, bizton állíthassa:

"Itt e halmon terem a fölséges bor !"