Összefogás a pincefalvakért

Közös fejlesztési koncepció megalkotása és annak menedzselése kormányzati támogatással, hungarikummá válás lehetősége, Pincefalvak napja – ezek a témák szerepeltek a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségének (MPVSZ) legutóbbi ülésén.

Az MPVSZ január elején kibővített elnökségi ülést tartott Monoron. A civil szövetség elnökségén kívül ezúttal részt vett a tanácskozáson: Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkár, Kupcsok Milán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara igazgatója, valamint az érintett települések polgármesterei és a tagszervezetek elnökei is.

Dr. Zsombok László Monor polgármestere megnyitójában kiemelte, hogy ebben az összefogásban benne van a siker lehetősége. Hangsúlyozta: nem a történelmi borvidékekkel kell versenyezni, hanem az építészeti adottságokat kiemelve egy más típusú élményt nyújtva kell megjelenni a turisztikai palettán.

Braun Zoltán az MPVSZ elnöke, egyben Györköny polgármestere tájékoztatójában kifejtette: a 2012-ben alakult szervezet folyamatosan fejlődött, bővült az elmúlt évek alatt (bővülő tagság, közös turisztikai program, közös honlap). Hozzátette: az idei évben már a Pincefalvak fejlődéséhez szükséges projektek összegyűjtése a cél és egy közös fejlesztési koncepció kidolgozása. Az így egybefogott terveket pedig közösen képviselve lép majd föl az MPVSZ forrásokat keresve a jövőben.

A szervezet célul tűzte ki még, hogy minél több döntéshozót elérve és meggyőzve 2020-ig megvalósítja az elképzeléseit. Elhangzott, hogy már túl vannak egy sikeres pályázaton, de sajnálatosan az EU LEADER tendereken a Pest-megyei települések hátrányban vannak, ezért ott nem részesülhettek a támogatásban.

Braun Zoltán kifejtette továbbá: pincefalvak a Kárpát-medence néhány kisebb településén kívül nem nagyon találhatóak Európában, ezen tradicionális építészeti örökség megőrzése fontos, ezért idén kezdeményezik a Pincefalvak hungarikummá való nyilvánítását a helyi, a megyei, majd az Országos Értéktáron keresztül.

Pogácsás Tibor államtitkár hozzászólásában megjegyezte, hogy a nagy borászatok mellett párhuzamosan ezt a fajta turisztikai típust is kell majd fejleszteni a jövőben. Támogatását kifejezve hozzátette, hogy a következő években érdemben is tudnak majd segíteni ebben a folyamatban.

Összefogás a pincefalvakért, további információ >>   Pátyi bortúránk képei >>

« vissza