Működik tovább az Agrárnarketing Centrum (Borászat.hu)

Simon Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója az október 26-ai sajtóbeszélgetésen elmondta, mégsem vonják össze az AMC-t más szakmai szervezetekkel. Miniszteri döntés értelmében továbbra is a Vidékfejlesztési Minisztérium fennhatósága alatt dolgoznak tovább. A költségvetés azonban komoly kérdéseket és finanszírozási problémákat vetett fel. Jelenleg körülbelül kétmilliárd forintnyi tőkével rendelkezik a szervezet, melyből egymilliárd forint jut bormarketingre, a fennmaradó összegből pedig 2011-ben elsősorban a haza piacokra fókuszálva végzi majd tevékenységét, amelyek közül érdemes kiemelni a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy marketingkampányát. Az AMC terve, hogy a jelenlegi 30 százalékos ismertségből mihamarabb 80 százalékos legyen, valamint bővüljön a védjeggyel ellátott termékek köre.

Jól áll a bormarketing is

Az igazgató kiemelte, hogy a hazai bormarketing ismét új lendületet és remélhetőleg immáron működőképes koncepciót kapott. A miniszteri munkát továbbra is segíti a szakmailag releváns Bormarketing Bizottság, a pénzügyi, jogi, büntetőjogi felügyelet mellett a titkári feladatok teljes egészében az AMC-hez kerülnek, ezzel egyidejűleg pedig megszűnik a Bormarketing Kft. A jelenleg egymilliárd forintos, csak a bormarketingre fordítandó tőkéből az AMC az egyes borvidékeknek és azok alapborainak kampányába kezd mind belföldön, mind külföldön.

Forrás: MaiPiac

« vissza