Márton-napi újbor ünnep

Motto: Aki Márton napján újbort nem iszik,
Az egész évben szomjazik.

Szent Márton legendája.
A középkorban élt Márton olyan szegény ember volt, hogy püspökké
választása elől a ludak óljába bújt. Ez a legenda az alapja a
Márton-napi libalakomának, ráadásul november 11.-re az újbor is kiforr.
Régi szokásként ezen a napon a borosgazdák pincéről pincére jártak, hogy végigkóstolják a szüret termését. A borkeresztelőn a fiatal nedűt hivatalosan is borrá nyilvánították, és nevet adtak az új italnak.
A Monor Környéki Strázsa Borrend immár hagyományos Márton-napi rendezvénye a monori pincékben kiforrott új bor dicséretét hirdeti. A pincetulajdonos borosgazdák a Művelődési Központban kínálták az új nedűt.
Az egész délutánt és estét betöltő borkóstolás folyamán megtartották a hagyományos borkeresztelőt, és az újbort borrá nyilvánították
Az egész napot felölelő program a Vigadó Kávéházbéli pompás, bőséges
reggelivel kezdődött.
Díszruhás felvonulás a városközpontban, az ütemet a Gerje Parti Fúvós Egylet diktálta. A díszmenet a Református Nagytemplomba vonult, ahol ünnepi istentiszteleten vett részt.
Istentiszteletet követően az ünneplő közönség buszraszállt, és a Kerbor Kft. Szárazhegyi borászatát látogatta meg, ahol ízletes ebéddel és kedvességgel kínálták a vendégeket.
Az ünnepi program délután 3 órakor folytatódott a monori Művelődési Házban. A belépő vendégeket színes program várta.
Felléptek: Kóbor-Zengő, Cserefogó zenekarok, Strázsák néptánc együttes, Zeneiskola növendékei, a monori Dalkör, JAG Irodalmi Szinpada, az Őszirózsák nosztalgia műsora.
Az est fénypontja volt a messzi távolból, Budváról, a montenegrói tengerpart fővárosából idetoppant csodálatos néptánc és népzenei produkciót bemutató együttes műsora. Hatalmas sikert aratott együttest a közönség állva ünnepelte, csodálatos műsorukat táncházzal zárták. Köszönjük, hogy ilyen messzi távolból elhozták számunkra belső lényükből fakadó tánckúltúrájukat. Vidámságukkal, frisseségükkel magukkal ragadták a közönséget és a borrend tagjait. Köszönjük!

Folklorni ansambl iz Crnegore ,iz Budve, koji je bio kao gost na nasem festivalu vina, nam je doneo sa svojom muzikom i plesovima veliku radost u nas grad,i bio je u celokupnom programu za vreme festivala najbolje Drustvo.
Publika ih je stojecki pozdravila posle svake izvedbe . Svi koji su bili prisutni su prezadovoljni i sa zavrsnicom programa , kada je ansambl KUD STEVAN MITROV LJUBISA pozvao svakog koji je bio prisutan, na zajednicki ples.
Obozavatelji folklora su izrazili zelju da se vidimo i narednih godina i kod Nas i kod Vas sa Vasim ansamblom. Hvala Vam sto ste nam doneli deo VASE KULTURNE BASTINE, sto je i publika i VINARI sa velikim aplauzom zahvalili. Hvala Vam.

« vissza