I. Strázsahegyi Kavaró Sütő-Főző Fesztivál

Borrendünk ebben az évben első alkalommal társította a Strázsahegyi Tekerő Amatőr Terep Kerékpárverseny mellé a sütő-főző fesztivált. Most a rendezvényünk másnapján elmondhatjuk, hogy sikerrel vettük az első akadályt, de azt is tudjuk, hogy jövőre mit fogunk másképp csinálni, mindezt azért, hogy rendezvényünk látogatói és résztvevői egyaránt még több élményben részesülhessenek.

Köszönettel tartozunk:
  • A Téglagyári dűlő Pince-tulajdonosainak, akik örömmel fogadták, hogy területükön rendezzük meg Fesztiválunlat.
  • Vendégváró Pincészeteinknek, hogy szeretettel fogadták az odalátogató vendégeket.
    • Balogh Péter, Bokros Sándor, Berki István, Dr. Kacziba Antal, Kajos József, Dr. Kiss György, Kocsis János, Koncsek András, Lukácsy György, Lendvai Endre, Parbály István, Petz Mátyás, Sintár András, Szuhchi Lóránt, Tóth László, Zátrok Károly
  • A Főző csapatoknak, hogy lelkesedésükkel, szakérterlmükkel biztosították a sikert.
  • A Monori Rendőrkapitányság Rendőreinkek, Monori, Monorierői és a Pilisi Polgárőrség tagjainak a közlekedés biztosításáért.
  • Monori Fiatalok Fejlődéséért Egyesület Tagjainak a regisztráció lebonyolításáért és a kóstoló poharak árusításáért.
  • Lendvai Endrének, aki a Zsűrinek és az adatfeldolgozóknak helyet biztosított, elviselte, hogy pincészete átjáró ház volt, befogadott főzőket is és emlett maga is finomat főzött.
  • Varga Gábornak (B&K Kft) aki elkészítette az okleveleket és az összes olyan grafikai anyagot amely a Fesztivál sikeres lebonyolításához szükséges volt.
  • Kis-Pál Károlynak és élete párjának, Anett-nek, akik udvarukon helyt adtak a főzőknek, derekasan állták a vendégek özönét és mindemellett főztek is.
  • Borrendünk tagjainak akik az előkészítésben és a sikeres lebonyolításban dolgoztak: Berki István, Bodor János, Czeglédi György, Kis-Pál Károly, Kugel György, Takács Endre

Eredmények megtekintése itt>>

Képek a fesztiválról (Sztodola Balázs képei) >>
Képek a fesztiválról (Fekete Benő képei) >>
Képek a Fesztiválról (Magócsi Ildi képei) >>

Recept-1, Recept-2, Recept-3, Recept-4, Recept-5, Recept-6

Ide kattints a Gemini film megtekintéséhez>>
Ide kattints a Williams film megtekintéséhez>>

« vissza