Emlékülés az MBOSZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából


2019. év egyik meghatározó eseménye volt az MBOSZ megalakulásának 30. évfordulójának a megünneplése az I. Kárpát-medencei Borrendek Találkozója keretében, Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben. Amely rendezvényen negyvenöt hazai és hét határon túli borrend vett részt. A magyar szőlőfajták és borok világszerte elismertek, a borkultúránk jellegzetes, része az identitásunknak – mondta köszöntőjében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.

MBOSZ 30 éves

Az Anna Grand Hotelben tartott ünnepségen a borrendek tagjai, térségi borászok, szőlészek, vendéglátó szakemberek és üzletemberek vettek részt, az általuk képviselt mintegy ötven önálló civil szerveződés teljesen lefedi az ország huszonkét borvidékét.

– A borhagyományok életben tartása a nemzeti identitás része. Követnünk kell a szőlő-bor ágazati stratégiát, jól pozicionált közösségi márkákkal kell jelen lenni az exportpiacokon. A szaktárca elkötelezett az ágazat mellett, 2018-2020 között 14 milliárd forint támogatást nyújtunk a szőlő területek gondozására – fogalmazott Gál Péter, az Agrárminisztérium piacszervezési főosztályának vezetője.


MBOSZ 30. éves


Koczor Kálmán,Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere kiemelte: a szövetség tízezer tagot számlál, elsődleges céljuk a szakma hagyományainak megőrzése, emellett az idegenforgalom fejlesztéséért is munkálkodnak.


MBOSZ 30. éves

Balatonfüred.hu


« vissza