Borvidékek Hétvégéje 2013, ahogy megvalósult

A rendezvény után:

Ismét népszerű volt Borvidékek Hétvégéje

Két nap alatt közel 11 ezer ember látogatott ki Monorra, a Borvidékek Hétvégéjére. A nagyszámú látogatót 33 pincében várták a Magyarország 22 borvidékéről érkezett pincészetek.Monor egyik nevezetessége Gödöllői-dombság utolsó nyúlványain elhelyezkedő Monori Pincefalu, amely közel 1000 présháznak és pincének ad otthont. Itt rendezték meg a Borvidékek Hétvégéjét, ahol 33 pincében kóstolhatták végig a vendégek Magyarország borvidékeinek legjobb nedűit. Mivel a pincefalu több, egymástól jól elkülöníthető dűlőt is magában foglal, amelyeken tömött sorokban állnak a présházak, ezért a rendezvény szervezői két központi részt is kialakítottak.


A fő helyszín ezúttal is az Orbán tér és környéke volt. A program itt borrendi felvonulással és borrendi lovagavatással indult, majd kihirdették a Családi Borok Versenyének helyezetteit. Az Év Családi Bora a fehér boroknál 2012-es Rajnai rizling borával a Lukácsy Pincészet lett Monorról. A rozék között a szigetcsépi Gál Pincészet 2012-es Pinot noir borával vitte el a pálmát, míg vörösbor kategóriában, igen erős mezőnyben, 2011-es Bikavérével a szekszárdi Mészáros Pál emelkedett ki. A versenyen összesen 7 arany, 26 ezüst, 12 bronz minősítést osztott ki a zsűri. A helyszínről élő kívánságműsorral jelentkezett a Juventus Rádió 10-től 15 óráig.

A legtöbb vendég szokás szerint délután érkezett a rendezvényre. Volt is miért, hiszen borokból és programokból idén sem volt hiány a rendezvény másik fő helyszínén a Bacchus tér mellett Téglagyári pincéknél sem. Fellépett többek között a BorraValó zenekar, a Napraforgócska gyermek-néptánccsoport, a Csillaghúr Együttes, a Kiss Kata zenekar. A Kalapos Folk Band, a Kincses Zenekar és a Strázsák Néptánc Együttes a pincék között járva-kelve varázsoltak kellemes hangulatot, a gyerekeket a kézműves foglalkoztatók és régi mesterségek bemutatói várták. Egész nap kisvonat közlekedett a két rendezvényhelyszín között, amely érintette a városközpontot is, így a pincefaluba való feljutás kisgyermeknek és idősebbeknek sem jelentett gondot.Vasárnap is érdemes volt kilátogatni mindkét helyszínre. A kisebb gyermekekkel érkezők szívesen hallgatták Hevesi Imre bácsi és a Kolompos együttes koncertjét is. A legtöbb vendégváró pincében továbbra is meg lehetett kóstolni a hazai bortermelés javát, miközben kicsik és nagyok is jól szórakozhattak a pincék és bor ihlette játékokkal.

A Borvidékek Hétvégéje szinte egybeesett az eddig soha nem látott méretű dunai árhullámmal, amire a szervezők több helyütt is felhívták a látogatók figyelmét. Táblákon kérték, hogy jelképes belépőjegyként – a rendezvényen való részvétel ingyenes volt – a nap folyamán legalább egyszer hívják fel a Nemzeti összefogás vonalát, ezzel is támogatva az árvízi védekezésben dolgozók munkáját és kifejezve irántuk a szolidaritást.

Borrendünk és a szervezők ezúton is köszönik a hozzánk ellátogató borrendeknek, a pódiumbeszélgetés előadóinak, hogy jelenlétükkel és aktív közreműködésükkel megtisztelték rendezvényünket. Köszönetünket fejezzük ki minden pincetulajdonos felé, hogy önfeláldozó munkájukkal helyszínt biztosítottak a meghívott vendég borászatoknak. Köszönjük a kézművesek, éttermek, önkéntesek és más segítők munkáját is, akik nélkül a rendezvény nem zárulhatott volna sikerrel. Nem utolsó sorban köszönetünket fejezzük ki a hozzánk látogató vendégeknek, hogy bizalmat szavaztak nekünk és benépesítették a Monori Pincefalut.

Jővőre is visszavárjuk a borászokat, kézműveseket és a vendégeinket  egyaránt, mert ne felejtsék!

SZERETETTEL VÁRJA ÖNT MONOR "AZ 1000 PINCE VÁROSA"

Monori Pincefalu
Ahol minden jólesik!

« vissza